Góbéságok a nagyvilágban – CIA

Az este nem tudtam elaludni. Lehet az extra alvás miatt, de lehet a 2l kóla miatt, amit délután ittam. Sokáig üldögéltem a csillagok alatt. Meleg szél fújdogált, hallgattam a vizí világot.
Hajnali 4 kor innen folytatom, kávét szürcsölve. Nehezen aludtam, nagyon meleg volt.

image

Ezt a képet kicsivel 6 h után készítettem… deeee szép volt:-) 🙂 ekkor már szaggata füleim az AC DC:-) de szép életérzés 🙂 🙂 🙂

image

Reggel 8 h-kor megálltam reggelizni egy zárt kempingező helyen. Az árnyékban elhelyezett hőmérő már 80 F fokot mutatott, egy fél óra múlva már 90 F-t. Tegnap is ereszkedtem, már 650 m szinten vagyok. Ez az oka az éjszakai melegnek is.

image

A továbbiakban összejött 2 gumidefekt 1 órán belül. Mindkét alkalommal egy régi ragasztott folt vált el a belsőtől. Az egyik gumit nem tudtam javítani, újat kell szereljek. A meleg brutális, lehet ez az oka a gumik hibásodásának. Igy közelebbről nézhetem a virágokat.

image

image

Nagy emelkedő várt még rám a déli órákban. Ezzel a nagy meleggel együtt nehéz dolognak tünt. Eszembe jutott az esőernyöm és felszereltem. Jópofa találmány volt. Le sem vettem amíg a nap ereje alább nem hagyott.

image

image

image

Közben kellett egyek, mert kezdtem szédülni a melegben.
A fotok nem adják jól vissza a méreteket.

image

Itt ez a szép kaktusz, kb 8 m magas.Ha melléje állnék akkor talán látszodna milyen nagy.

image

….vagy ezt is ha tenyerembe venném. 🙂
Huuu, mikor észrevettem, a bokrok közül akkora térdemelésekkel jöttem ki, hogy tornatanár még olyat nem látott.
Szóval jól telt, kinlodtam vagy 3 h-t felfele a dombnak, de néha nagyokat kacagtam kínomban, vagy azon, hogy megjedtem szegény póktól.
Ma is lassan haladtam. Globe nevű városba már a nap utolsó orájába értem be. Muszáj volt bemenjek, mert nem volt semmi ételem. Az első üzletben elkaptam 5 konzervet és egy kenyeret majd uccu neki kifelé a városból. A hosszan elnyúló városkából alig értem ki. Szürkülödőtt mikor észrevettem egy elfelejtett, rossz állapotban lévő piknikező helyet. Rozsdás tábla hirdette a 10 évvel ezelőtti házirendet. Felnőtte már a gaz, jó helynek igérkezett éjszakázni. Szóval behajtottam és akkor vettem észre, hogy mások is vannak.

image

A bal oldalamon levő féfi egy “bicajos hobo”. Járgányára tákolt egy benzines motort, utánfutót pedig fából készítette ami tele volt az úton található kacattal. Annyit árult el magáról, hogy útazik és a 14.-ik napja van itt.
A jobb oldali szakállas férfi akarta, hogy többet tudjak meg róla. Préselt lemezből készített lakókocsijával jött ide aranyat ásni, mert régebb itt sok volt és szerinte még maradt. Régebb a CIA-nál dolgozott és összejárta a világot. Ezt nem folytattuk mert nem tudtam, hogy mi a CIA. Magyarázta, hogy olyan mint európában az SS, de én nem értek angolul, ezért inkább rágyújtottak egy marihuánás cigire. Ezt követte a 20 centes leves… nem is tudtam, hogy ilyen is létezik… de most azt is megtudtam melyik üzletben és mikor lehet találni. Rég sötét volt mikor elmentem sátort építeni és elbúcsúztam új barátaimtól. Az, hogy barátaim-e, majd megtudom reggel, mert nagyon tetszett nekik járgányom váltós kerék agya, amely képes 14 sebesség között váltani.
Na jó éjszakát és főleg jó ébredést.

My Location: N 33°22’15,52″, W 110°44’21,28″

http://maps.google.com/maps?q=loc:33.37098%2C-110.73924

One response to “Góbéságok a nagyvilágban – CIA

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s