Góbéságok a nagyvilágban – Augusztus 1

Elnézést kérek az előző bejegyzésben elírt kg okért. Kicsit gyanús volt az össz és újra mértem…bocsi,javítottam

Tegnap fedeztem fel a turista irodát és nézelődtem kicsit. Találtam egy térképet a környékről és úgy döntöttem, hogy felmegyek a hegyekbe, kis városokba, falvakba. Lehet ezért nem érek el a tengerig de azt még megkapom.
  Sikerült a nagy forgalom előtt lelépjek a városból.

image

Kezdődőtt 20 km után az emelkedő és tartott még 20 km t,egészen d.u.n 2 óráig.

image

image

image

image

image

image

A végén annyit ereszkedtem, hogy szégyeltem. A 80 ik km nél jártam mikor megint megálltam enni. Itt kezdtem reménykedni, hogy elérem a Lagúna melegvizű tavat ami 140 km t jelentene mára. Sokat nem húztam a pihenés idejét, nyomtam keresztül a hegyeken.

image

image

image

Rio Verde előtt, 131 km útán kellett volna feltérjek a tó irányába még 9 km t. Itt folyik le a melegviz ahol a helyiék fürödnek. A sarkon láttam egy búvárkodással foglalkozó céget. Bementem nézelődni, érdeklődni. Holnap mennek merülni egy csoporttal, megyek én is. Közben kiderült, hogy nagy bicajos a tulaj, jót beszéltünk majd végül az üzlet mögötti fűben sátrat húztam. Maradt még időm egyet úszni a meleg vízben.

image

My Location: N 21°56’11,33″, W 100°1’45,49″

http://maps.google.com/maps?q=loc:21.93648%2C-100.02930

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s