Kerobikepamir – Új utakon

  Ma reggel 5 kor arra ébredtem, hogy tegnapról maradt jaurtom kifolyt táskámba, onnan a sátramba.
  A második km nél jártam mikor a láncom a hátsó keréknél beesett a fogaskerekek mögé. Amikor próbáltam kiszedni, bicajom eldölt és letörött lámpája. Ekkor vettem észre, hogy első csomagtartom felfogató, szorító szerkezete meghibásodott és ettől arra fele mozogni fognak táskáim. Nem biztonságos de majd figyelek. Ja,  2 C fok hideg van, esőre áll az idő.
  Ettől arra fele, váltó rendszere bringámnak, nem akart jól működni. Próbálom állítgatni, sikertelenül. Továbbra is a legrosszabb pillanatokban csattog, jeszteget. Végül 34 km után behúzodtm enni a készülődő eső elől. 

image

image

image

A péntek 13 a, itt mára esett. Az eső eleredt, nem volt nagy de kitartó. Itt úgy számoltam, hogy haladni fogok mert egy lassú folyóval párhuzamosan ereszkedik az út. A szembeszél miatt sajnos nem így történt. Eredetileg szép helyeken jártam de a köd miatt nem láttam. Néha kitisztult de behúzott nyakkal sokat nem lehet nézelődni.
Ma egy olyan szakaszon mentem ahol még nem jártam. Volt szerencsém már 2 alkalommal bicajozni erre fele. Első alkalommal lekanyarodtunk Ankara fele, délnek és  2 éve pedig felkanyarodtam északra a tengerpart irányába. Most egyenesen keletre tartok, Erzurum irányába.
  Este fél 6 körül közeledtem egy 9000 lakosú városkához ahol már az éjszakán is kellett gondolkodjam. Nem vonzott a vizes fű sátrazásra. Úgy döntöttem, hogy most a legjobb alkalom, hogy tisztálkodjak, mossak és legalább melegbe alszom ha szállást keresek. A városkában nem találtam szállodát de egy sulinak az emeleti, vendégszobájából igen, 10 eu ért. Drága de tanáremberrel nem volt sikeres az alkudozás.

image

image

image

Végül ma is 87 km t sikerült megvalositani a térből.

My Location:
Fakülte Sk
05800 Taşova/Amasya
Törökország
N 40°45’37,55″, E 36°19’14,35″

http://maps.google.com/maps?q=loc:40.76043%2C36.32065

 

4 responses to “Kerobikepamir – Új utakon

  1. Múltkor írtad, hogy folyton kilazulnak a csavarok. A minap azon gondolkodtam, hogy vajon segítene-e, ha fogpasztával bekennéd a csavar végét (rögzítő paszta, vagy mineve helyett). Lehet hogy oltári nagy baromság, de egy próbát meg ér. Remélem ártani nem árt még jobban 🙂

    • A hátsó kerék, rögzítő tengely csavarját ki kellett cseréljem egy olyanra amit az utánfutóval adtak mert oda van akasztva az utánfutó. Ez lazul meg, mivel mozog rajta az utánfutó. Ennek a csavarnak a süllyesztett, hatszögű anya része már kezd tönkremenni és nem tudom pótolni. Nem tudom akkor, hogyan tovább ☺☺

  2. Szia nekem Kross Trans Arctica (a tied kisöccse) kerékpárom van én is utánfutót használok. Ha teheted készíts egy közeli fényképet a váltóról és a problémás részekről utánfutó csavar stb. Hátha összedugjuk a fejünket a szerelőmmel és a fényképek alapján valahogy tudunk segíteni. Legrosszabb esetben ártani nem használ esete állhat fennt. Tiszeletem. Truffie.

    • A hátsó kerék, rögzítő tengely csavarját ki kellett cseréljem egy olyanra amit az utánfutóval adtak mert oda van akasztva az utánfutó. Ez lazul meg, mivel mozog rajta az utánfutó. Ennek a csavarnak a süllyesztett, hatszögű anya része már kezd tönkremenni és nem tudom pótolni

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s